2016. november 22., kedd

RÍTUS

Meghívó




A Vörösmarty Színház tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait


BÓNYAI BARBARA:



RÍTUS



„HOL A SZÍNPAD: KINT-E VAGY BENT?”


című gyűjteményes kiállításának megnyitójára

2016 november 26-án szombaton 18 óra 30 perctől 19 óráig.



A vendégeket köszönti

SZIKORA JÁNOS a Vörösmarty Színház igazgatója.



A kiállítást megnyitja

TAKÁCS EDINA borász, író.



Közreműködik

BÓNYAI BARBARA képzőművész.



Megtekinthető 2017 január 31-ig a színház nyitva tartási idejében.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Fő utca 8.




A kiállítás leírása a kiállítótérben:


Pár szó az itt látható kiállítás kapcsán a szerzőtől

A kiállítás címe: RÍTUS.
Alcíme: ”HOL A SZÍNPAD: KINT-E VAGY BENT?” („Szemünk pillás függönye fent: Hol a színpad: kint-e vagy bent, Urak, asszonyságok?” – Balázs: 6–7. / A Regös prológusa.)

A színházi helyszín, a saját színház közeli tevékenységeim, Vekerdy Tamás: A színészi hatás eszközei –.Zeami mester művei szerint című könyve, C.G. Jung pszichológiája, a Ji Csing, a japán nó színház, a bunraku, a kínai opera, az indiai előadóművészetek és az európai commedia dell'arte képi világa késztetett az új akril festménysorozat 13 művének megfestésére.
A ba gua, a nyolc szent szimbólum a taoista kozmológia része, a valóság fő alapelveinek bemutatására használják olyan rendszerekben, mint a Ji Csing, vagy a feng shui. E szimbólumok, trigramok, archetípusok, ősképek, őstípusok, szerepszemélyiségek szubjektív értelmezését ábrázolják a magyarázattal ellátott festmények. Emellett két Dharma védő démont és a commedia dell'arte síró-nevető maszkjainak 3 kisebb nó színházi analógiáját tartalmazza az új sorozat, melynek a Rítus címet adtam. Az összes Ji Csing trigram tematikájú festmény háromosztatú világképben fogalmazódott meg.
-Az alsó a múlt, a test és az emberalatti állapotok pokoli, démoni, állatias világa a commedia dell'arte karikaturisztikus karakterei által,
-a középső a jelen, a lélek és az emberi világ a saját analógia rendszerem által
-és a felső a jövő, a szellem és az emberfeletti, félistenek és istenek éterikus, ikonikus tartománya a japán nó színház maszk karakterei által jelennek meg.
Azt szerettem volna ábrázolni, ahogy a taoista ősjelek a színházi archetípusokkal analógiába kerülnek az elmében, szabad utat hagyva a tudattalan és a kollektív emlékezet spontán szövődésének.

„A képzet, akárcsak a típus, félúton van a fogalmi gondolat és a tisztán képi érzéklet között. Félúton az absztrakt és a konkrét, az általános és az egyedi között – mondjuk így: félúton kéreg és kéreg alatti, vagy bal és jobb féltekei vagy – más szempontból nézve – tudatos és tudattalan között. Nos, a nó-színház – vagy akár a commedia dell'arte – típusaiban olyan, a tudat felé emelkedő (a tudattalanból a tudat felé emelkedő) ősi képzeteket kell felismernünk, amelyek a világon mindenütt – mesékben, mondákban, mítoszokban; rítusban; a templomban és a vásártéren – azonos alakot öltve jelennek meg. Jung szavával élve: archetípusok. „(Vekerdy Tamás)

A kiállítás második sorozatának címe a Virágzó táncosnők tantrája, mely 17 olajfestményt foglal magába. A képek a Budapest Belysium, a tánc női erőinek és a Szent Szajha ősképének ihletéséből születtek 2016 márciusa során. Ez a sorozat szervesen illeszkedik az évek óta engem foglalkoztató jelenlegi művészeti tematikához, mely a nőiség és a tantrizmus kérdésköreit boncolgatja. Ezen elmélkedési folyamat gyümölcsei az itt kiállított - Vajrasattva bodhisattva, a gyémánt tudatú, a megtisztulás Buddhája, aki segít a rossz karmát feloldani és a jó karmát növelni; a Linga-Joni Mandala, mely egy olyan jel kíván lenni, ami szimbolizálja a libidó életenergia szellemi transzformációjának kiteljesítő élményét; és a Pátyolgató című festmény, mely a szerelem elemi erejét tájképként illusztrálja.

A harmadik képsorozat a Bortarot 22 akvarellje, mely Takács Edina: Bortarot című könyvéhez készült a tarot kártyák illusztrációihoz.
„A Bortarot valójában a tarot-kártyák mámorosítása. A Nagy Arkánum huszonkét lapjához huszonkét borfajta illeszkedik, melyeknek hangulata és az általuk megélt élmények valamilyen aspektusból nézve hasonlatosak egymáshoz. A tarot-kártyák lapjain szereplő szimbólumok, illetve a bor élvezetéből származó mámor külön-külön is alkalmasak arra, hogy olyan világokat tárjanak fel számunkra, melyek a fizikai síkon megélt mindennapjainkat egy magasabb minőségbe helyezik. Hatásuk alatt képessé válunk összefüggések felismerésére, transzformálni tudjuk problémáinkat, felszínre hozzák tudatunkban megbújó gondolatainkat, segítenek megérteni embertársainkat is.
A bor és a Tarot is az önmegismerést szolgálja, új élményekkel ajándékozva meg bennünket.
A Bortarot azért született meg, hogy összefonja e két csodálatos − lelkünk legmélyéig hatoló − eszközt, melyek tudatos felhasználásával és élvezetével megkönnyíthetjük döntéseinket, vidámabbá tehetjük hétköznapjainkat és ünnepeinket, sőt a barátságban és a szerelemben is a segítségünkre lehetnek.
A Bortarot-n keresztül szeretném felhívni a figyelmet a magyar borokra és borászokra is. A kártyák többségéhez hungaricum szőlőfajtákból készült bort társítottam, mégpedig azért, mert azt szeretném, ha minél több ember tudatosan odafigyelne a szőlészeti és borászati hagyományainkra is. Ezen szőlőfajták többnyire csak a Kárpát-medencében ismertek, Európa és a világ többi részén nem is tudnak róluk. Fontos, hogy szeressük ezeket a borokat, találjuk meg bennük az eredetiséget és az egyediséget, és legyünk büszkék rájuk. Különösen fontos felelősség ez a magyar borfogyasztó közönség részéről, hiszen, ha mi nem törődünk velük, akkor könnyen elveszthetjük ezeket az értékeinket.
Ha jobban belegondolunk, az egész ország egy nagy borvidék, alig van olyan szeglete, ahol ne lenne alkalmas a klíma és a talaj a szőlő számára. Arra bátorítom minden kedves érdeklődő, bort kedvelő embertársamat, ha felkerekednek kirándulásra, hétvégi kikapcsolódásra, hosszabb távú pihenésre, mindenképpen keressék meg a legközelebbi borvidéket és sétáljanak a szőlősorok között, látogassanak el pincékbe és kortyolgassák a bort, amit a gazda kínál nekik. Ott átérezhetik hazánk sokszínűségét, a munkába és az életbe vetett hit felemelő érzését és a bor mámorában igazán feltöltődhetnek egészséggel, életkedvvel és boldogsággal.
Kellemes kalandozást kívánok a Tarot és a Borok világában!
” (Takács Edina)


A kiadvány megrendelhető és további információk a szerző honlapján: http://borszeansz.hu





A kiállított művek listája:


A Ji Csing analógiák:






Ízelítőbe egy kép az új képanyagból.

Ji Csing: 30. Li. A KAPASZKODÓ, a tűz, a Középső Leány. 

Függés, kötődés. Nincs meghatározott alakja, úgy mint a tűznek. A természetet 
mutatja, annak átszellemült állapotában. Engedelmesség és alkalmazkodás. Ha az 
ember ápolja magában ezeket a tulajdonságokat, akkor él nélküli tisztaságra tesz 
szert és megleli helyét a világban, félretéve reményt és rettegést.

C.G. Jung archetípus: NIMFA.
Nó maszk analógia: MAGOJIRO, WAKAONNA

Commedia dell’arte karakter:
ISABELLA, PRIMA DONNA, INNAMORATA, AMOROSI, SZERELMES - A női főszereplő. Ő és a 
férfi főszereplő nem viselnek maszkot. Divatos arisztokrata hölgy, dáma. Csinos, bájos, de 
nárcisztikus szépelgő és modoros pózer is. A szerelmes férfi főszereplő párja, akivel mindenki 
vagy összehozni, vagy szétválasztani akarja.




És még egy képet megmutatok szellemi előételként:

Ji Csing: 58. Tuj. A DERŰS, a tó, a Legkisebb Leány. 

Valódi öröm, mely belső szilárdságon, kitartáson és erőn alapul, kifelé ugyanakkor
lágyan és szelíden lép fel. A szívben lakozó igazság, mely kedvességgel érvényesül.
Ezzel a hozzáállással az ember helyes hozzáállásra tesz szert Istennel és
emberekkel szemben és ezen keresztül lehet hatást kifejteni a világra.

C.G. Jung archetípus: AMAZON.
Nó maszk analógia: KOOMOTE

Commedia dell’arte karakter:
COLUMBINA - Kedves, okos, ravasz, agyafúrt szolgálólány. A szerelmesek segítője és
összeboronálója, a dáma szobalánya. Minden szál nála fut össze, ő látja át a történéseket, mindent
tud és mindenkit manipulál. Táncoslábú és eltúlzottan, modorosan affektál.




Ismét közzéteszek egy képet Szent Borbála napjának örömére, a Rítus festmény sorozatomból, ami január 31-ig látható a székesfehérvári Vörösmarty Színház galériájában. Mivel a Latin-amerikai Día de Muertos calavera motívumai is segítségemre voltak ennek a képnek a megalkotásánál, és Szent Borbála a Jó Halál védszentje is, ezért ezt a dalt küldöm a képnek aláfestésül:
2016.12.04.BKC


A címe és tematikája:
Ji Csing: 2. Kun. A BEFOGADÓ, a föld, az Anya.
A Yin árnyékos, lágy, befogadó ősereje. Önátadó őstípus. A térbeli valóságot jelöli 
a Teremtő szellemi potenciáljával szemben. Ő táplálja az összes lényt, 
mindent széppé és nagyszerűvé formál.

C.G. Jung archetípus: MADONNA.
Nó maszk analógia: UBA

Commedia dell’arte karakter:
SIGNORA - Szép, túlcicomázott, számító és kemény szívű úrhölgy. Általában Pantallone félrelépő,
fehérmájú felesége, de lehet kurtizán is. Eltúlzott, széles gesztusokkal beszél, túl sok rajta az 
ékszer, a divatos ruha, a haj, a smink, de mindig többet akar. Szexuális étvágya is 
kielégíthetetlenül nagy. Más nőkkel rivalizál. Capitano-val évődik.
LA RUFFIANA - Kerítőnő, vagy örömlány. Gyakorta Pantallone szeretőjeként jelenik meg.
BOSZORKÁNY - A természetfeletti női erőket megszemélyesítő misztikus és mágikus hatalommal 
bíró jósnő, vagy öregasszony.




Az esemény facebook oldala:
ide kattintva
található.






A kiállításmegnyitóm után két előadást is meg tudtok nézni. Például a Figaro házasságát 19 órától. 
Vagy a Három nővér premier előadását 19 órától, Szikora János rendezésében. 
Jegyek a Vörösmarty Színháztól vásárolhatóak az előadásokra.




Virtuális sétát tehettek a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a november 26-án kezdődő kiállításom helyszínén. Nézzetek körbe!

Élőben az igazi!

2016.12.13
A kiállítás megnyitójának videója itt látható.

Erre a címre kattintva pedig Kozma Ágnes riportja hallható az alkotóval a kiállítás kapcsán a Vörösmarty Rádióban.

A Rítus sorozat képei itt láthatóak.



2016. november 13., vasárnap

Bónyai Barbó életrajz

CURRICULUM VITAE




A nevem Bónyai Barbara

(Kakushin Krisztina- a szoto zen bódhiszattva és keresztségben kapott neveim).
Születési hely, idő: Budapest, 1975. 02. 02, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja.

Szabadon gondolkodó magyar képzőművész, yogini és multipotenciális művészet specialista vagyok, zenészként a Barbo(Inject)Q nevet viselem. 
A posztreneszánsz ember, a polihisztor ideáját igyekszem megvalósítani, képességeim függvényében. Kifejezőeszközöm és szakmám a művészet több ága, szobrászat, festészet, grafika, szekvenciális, konceptuális, intermediális és alkalmazott művészetek, a zene, a színház és a költészet is. 


Képzés:

1989-1993:
Művészeti Szakközépiskola, Nyíregyháza, alkalmazott grafika szak.
Művészeti mesterek: Erdei Z. Anna, Székhelyi Edit, Sulyok Géza, Szosznyák Vince.

1993-1994:
Dekoratőr és Kirakatrendező Szakmunkásképző Iskola, Budapest

1994-1995:
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, képgrafika szak, Gaál József osztály

1995-2001:
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, szobrász szak, Jovánovics György osztály



Események:

1992:
Illusztrálja Mester Attila Matyó Király koronája című verseskötetét.

1994:
Elkezd énekelni, először klasszikus éneket, majd a félhangok és a zajzene irányába orientálódik, hangszerekkel, mikrofonnal, kazetták mixelésével előállítva zenéjét.

1995-1997:
Katona Imre rendező Theoréma Színházában színész és szcenikus, Antonin Artaud, A Vérzuhatag című szürrealista drámájában.

1995:
Gébárt, Zalaegerszegi művésztelep csoportos kiállításán vesz részt szobrokkal, grafikákkal és performanszokkal Móder Rezsővel, Bayer Csabával és másokkal.

MTA Zenetudományi Intézetben Bartók Béla emlékére performanszot ad elő Vajdai Vilmossal és Budahelyi Tiborral.

Esztergom, Országos Pasztellbiennálén állít ki.

Budapest, MKE, Epreskert, Kálvária termében egyéni kiállítást és performanszot rendez Michael Babinchak csellista közreműködésével.

1996.03.21:
Templom címmel két órás performanszot ad elő Győrffy Katalinnal és Tjeerd Bosch-al a Vörösmarty Művelődési Ház színpadán.

1996-1998:
Martina Angerer fotóművész készít fotódokumentációs művészeti diplomamunkát Barbó címmel.

1997:
A nő 28 arca címmel performanszot rendez a bécsi Collegium Hungaricumban.

1998-tól:
Mokusho Zen Ház tagságában
, a zen szoto vonalán gyakorol. 

1998:
Budapest, MKE, Aulájában állít ki Alfa Analízis címmel.

Tihany, MKE Művésztelepén állítja ki Echo című installációját.

Szollár András és a TrooLenz hatására elkezd reppelni magyar, angol, japán és latin nyelven.

1999:
Pilisszentlászlón, a Mokusho Zen Ház Hoboji Zen Templomában gránitszobrot állít Budda tiszteletére, Yvon Myoken Bec Sensei segítségével.
Bódhiszattva fogadalomtétel: 1999. 06.13. Név: Kakushin, a Hit Szatorija.

A Látás Jelei című interaktív forgatókönyvbe kezd, mely a továbbiakban meghatározza művészeti koncepcióját. Ez egy fajta body art. Lét-rendezés az alkotás módszerei által. A Ji King alapelvei szerinti világmodell kortárs megalkotása a sors, mint tanulmány, mint tudomás értelmezésének segítségével.

Kalligráfiák készítése Bakos Gábor Personal Press projektjéhez.

Majális. Budapest, Olof Palme Ház, csoportos kiállítás.

2000-től digitálisan alkot  zenét, videót és képi alkotásokat.

Performanszok Szabó Benke Róbert fotográfussal.

2001-2003:
Részt vesz a Dorkandkozma-Frankhegy, underground fesztivál és az azt övező party-kultúra szervezésében, kivitelezésében és installálásában az Optimal formációval..

A Budakesziről ismerhető TrooLenz nevű rap csapattal reppel együtt rádiókban, koncerteken.

Megkapja a MAOE 2001. évi diploma-díját.

2002-2003
:
Tizsóval és 
 Abnorbival magyar rapcsapatot hoznak létre MC.Rt, majd Budaflotta néven.

2002:
Budapest, Kirakat Galériában installáció. 
http://www.sztaki.hu/providers/kirakat/vendegek/bonyai.html

2006:
Én nem, de a tudatom szabad címmel akció-performanszot rendez és ad elő a Sziget Színház- és Táncsátor, Performansz Színpadán. Leírás itt: http://bonyaibarbo.blogspot.hu/2016/10/prisonality.html

NKA pályázati támogatással megalkotják a TrooLenz rap duóval közöszenei demójukat és ezzel be is fejezik közös együttműködésüket.

2007:
Budakeszi, Lakóhelyünk értékei című csoportos kiállításon vesz részt.

ARC/8 kiállításon társadalmi üzenetek kategóriában második helyezést ér el hangzóanyagával.

Budapest, Filter nevű helyen rap koncertet ad elő digitálisan írt instrumentális alapjaira komponálva.

2009-től:
A Magyarok Szövetségét támogatja önkéntes segítőként.
Győrffy Katalin és a Shaba Oriental Art: Hallatlan és halhatatlan Raqs Sharqicímű előadásához hastánc koncepciós anatómia rap.

Folyamatos internetes publikálás.

2010:
A Magyarok Szövetsége tévés csatornájának, a Szövetség Televíziónak a logóját tervezte.
A Magyarok Szövetsége színeiben indul képviselőjelöltként az önkormányzati választásokon Budakeszin.

Budapest, Artus Studio, Őszi Szalon, Gádzsók és Csávók című csoportos kiállításán vesz részt.

2011:
Budapest, Hervé Gallery, Mesterlövészek avagy b@szunk a válságra?! című csoportos kiállításon állít ki.

2014:
Budapest, Két Hollós Könyvesboltban LEHOZOM NEKED A CSILLAGOKAT címmel kiállítás.

Illusztrálja Takács Edina: Bortarot című könyvének kártyalapjait. http://borszeansz.hu/
Székesfehérvár, Vörösmarty Színház. Egyéni kiállítás és könyvbemutató a Bortarot képeiből.


Elindítja Sacred Courtesan - Szent Szajha nevű Facebook oldalát.

2015-től több blogot is ír.

2016:
Egyéni festészeti kiállítás a Budapest Belysium-on.

Egyéni rajzporté kiállítás, installáció és performansz Budakeszin a Schmidt és Kerekes Borozóban.

Riportfilm a Buda Környéki Televízió Ismeretlen ismerős című műsorában.

Interjú az RNR666-on.

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban egyéni gyűjteményes kiállítás, melynek címe Rítus/ "Hol a színpad: kint-e vagy bent?"

Riportot készít vele Kozma Ágnes a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban.

Elindítja a Szent Szajha című blogját.

2017:

Belép a QAD, a The Quick and the Dead nevű zenei formációba és kiadják első közös nagylemezüket, LP- The Lascivious Nymph by QAD címmel. A projekt további alkotói r2d2, alpi, baxgas, marcell, ioannis, naut83, jimmieforte , syporca whandal.

Elkezd együtt dolgozni Motta Still rapperrel és számos projektjéhez készít grafikákat, animációkat.

2018:

Az ezRAP oldalán hiphop témájú cikkeket publikál.

Interjú a Szilaj Csikó magazin oldalán. Első és második rész. 

A QAD, a The Quick and the Dead nevű zenei formációval kiadják második közös nagylemezüket, Most High címmel. A projekt további alkotói  r2d2, alpi, naut83, baxgas, page, ioannis, DJ Vrhovny, SL@T.

2019:

Részt vesz Puzsér Róbert Sétáló Budapest kampányában, mint önkéntes.

Funktasztikus Rezonancia című nagylemezének album borítóját és a projekt brandjének vizuális elemeit, merchandise termékeit tervezte meg.



Személyességek:

Gyermekkor: Budajenő.
Kamaszkor: Nyíregyháza punk hc.
1995-ben férjhez megy, majd 1996-ban elválik Drabik István szobrászművésztől.
1996-ban pár hónap utcai zenélés és koldusélet Barcelonában.
1996-tól Budakeszi lokálpatrióta.

1998-tól Barbo Inject Q néven zenél rap és kísérleti zenét.
1999-től soto zen bódhiszattva.
Véletlenül belecsöppen a 2006-os rendőri erőszak közepébe, megrendül és onnantól politikai irányultságú tevékenységekbe kezd. Először tanácstalanul a Humanista Párt és az LMP irányában tájékozódik, majd a radikális ultrajobboldal felé közeledik, egy időre Pap Gábor művészettörténész szellemi iskolájának aktív résztvevője 1990-től 2014-ig. 
2016-ban a feminizmus felé irányul figyelme.
2017-ben összeköti életét Németh Dániellel, aki Nemiel C Logismord néven publikál gnosztikus írásokat. 


Facebook oldalai:

Behance:

Instagram:

Youtube:

Sondcloud:

2016. október 15., szombat

Prisonality

Én nem, de a tudatom szabad
Performansz leírás

Szerző: Bónyai Barbó






  A performanszot 2006-ban a Szigeten adtam elő.
  A koreográfiája a következő volt:
A sátor bejárata fölött volt, kb 5 méter magasan egy fémemelvény volt, azt használtam színpadnak.
  Szemből egy reflektor irányult a színpadi tevékenységre, ahol ezüst-szürke csíkos pizsamában, mely a régimódi börtönviseletre hasonlít egy börtönben élő rabnak a napját játszottam el a Prisonality című poszt-indusztriális rap zeneszámom 20 perces műsorideje alatt. 
  A dramaturgia abból bontakozott ki, hogy hajnalban még álmodik a rab és a reggeli ébredezési fázis valóságból merített álomképei váltakoznak a valóság elemeivel, mint pl ébresztés, smasszeri jelenlét stb. 
  Miközben a zenében ment a rap narratíva pár társadalmi perifériákat érintő, kriminális és médiapolitikai jelenségről, aközben a színpadon rabként felkeltem, gyúrtam, ettem, integettem a betűíró börtön-távnyelven. 
Csupán egy mondatot írtam rabként kezemmel a levegőbe:

A közönyötök determinál.

Mivel már régóta kutatási területem a börtönök világa, saját megoldási képletemmel zártam le az egész problematikát, melyet felvetettem előadásommal. Ez a megoldási képlet pedig a Soto Zen buddhista Zazen gyakorlata, a Mokusho Zen irányzatából tanultak alapján. A performansz végén leültem Zazenbe és az élet álomszerűségére tettem a hangsúlyt. És a felébredettség buddhista jelentésére.

A Prisonality zeneszám ide kattintva hallható! 
Music is here!!!



Ez a  Prisonality zeneszám szövege:



001.jail-wake up smasszer
Lyrics

Wake up prisoners.
Prisoners business.
Hey prisonality, hey Barbo Inject Q.

Wake up.
Jail dream prison jail jail jail Jail dream prison prison c jail jail jail dream prison jail jail jail
Wake up, Wake up. Jail dream prison Wake up. Jail dream prison
Prisonality prisonality prisonality prisonality
Jail dream prison Jail prison Jail prison prison prison
Jail dream prison prison jail jail jail jail jail jail jail jail Jail dream prison Jail Jail Jail
Wake up Wake up
Ébresztő
…
Gyerünk ébresztő, Gyerünk, börtönlakók felkelni!
Attention, Attention everyone! We interrupt this program to bring you this morning.
Ébresztő, Gyerünk, börtönlakók felkelni!
Attention everyone! We interrupt this program…immediately!
Ain’t nobody in the gangsta party?

Ébresszétek már fel azt a zenetolvajt, aki ott húzza a lóbőrt a sarokban!
Indul a gengszter parti.
Édesem, emeld mán a segged, ez egy bv intézet, nem a budakeszi szanatórium!
Ébresztő, Ébresztő , Gyerünk, Ébresztő.
Ne húzzátok fel az agyam, mert megkeserítem az életeteket, mert
Én vagyok a smasszeretek.

Yo, that shit is crazy, who killed?

Who is the loser? Na húzok vissza húzni a lóbőrt.

Pow pow pow.



A lóbőrt.

002.jail-szívhatok
Lyrics

Pow-pow-pow.
Hiába tilt a rendszer, itt a sitten álmomba szívhatok.
Hiába tilt a rendszer, itt a sitten álmomba szívhatok.
Hiába tilt a rendszer, itt a sitten álmomba szívhatok.
Hiába tilt a rendszer, itt a sitten álmomba szívhatok.
Ha ha ha.
Ez egy álom,
Alszom, még egy kicsit, míg a smasszer visszajön.
Ez egy álom, rossz, vagy jó, mit bánom. Elég. Messze még a vég.
Na megálljunk itt egy percre.
Serceg a zajhang és a csend egy percbe.
El vagyunk veszve. Hogy kötöttünk ki ebbe
A kibiribaszott ketrecbe.
A tettem elfelejtettem, mi a bűnöm. De most már kű’döm.
A kibiribaszott ketrecbe.

Ain’ t no smoking of got no there.


002.jail-stukker
Lyrics

What a fuck?
Ha stukkert fognak a fejedhez,
-Ne dudájjá bazzeg. Kilőlek a gecibe!-
ennyi köze van kábé az életedhez, amit tesznek ezek itt veled.
Mi az állam? Ez egy álom.
Ha stukkert fognak a fejedhez,
ennyi köze van kábé az életedhez, amit tesznek ezek itt veled.
A paragrafusok próféciája, jaj mi ez az álom? Ez az állam.
Leesik az állam.
Na, nézzük má meg mi lett a vége amerikába érve.
Megláthatjuk mi ott a készérv, mi lett a vége a betiltásnak. Tilos ösvényen járnak szinte mind, akiket a fiatalok akarnak, -Pimp- mimetizálnak.
Ott egy raszta. A raszta kezébe gandzsa.
Ja. Nigga, killah, dila.
Hungry. Hungry. Poor Hungary.
Here comes the black culture.
Criminal anarchist.
Workoholic, alkoholic.
Két bomba pezsgő, megjött a hangulat. Ha tuti a fíling, a gádzsi már mulat.
Hungry. Hungry. Poor Hungary.
Hungry. Hungry. Poor Hungary.
Na mi a következő lépés, a rasztahaj lesz az illegális kérdés?
Hungry. Hungry. Poor Hungary.
a rasztahaj lesz az illegális kérdés?
Tilktott szimbólum. Szólomba bólogatnak erre az intézményesített terror erői, mert tudvalevő,
Hogy az alkesz a z ő cuccuk. ebból van a fuxuk. A buliba persze a kokszot tolják.
A média és a politika világa is tele van gengszterekkel. Ma ez a nyerő, a díler, meg a nepper. Az alakoskodó kereskedő.
Mit lát a tinédzser?
Here comes the black cultrure.
Criminal anarchist.
Workoholic, alkoholic.
Here comes the black cultrure.
Új útirány a Kőbánya-kispest. Meglesznek a gádzssik, ma nagyon úgy fest.
Indul a rakéta. Elkezdődik egy nap. Jó a kedvem, mert senki sem baszogat.
Én vagyok itt az igazi fasza gyerek, már a szövegemmel is bárkit leverek.
Criminal anarchist.
Here comes the black cultrure.
truth...and the world of death and you have been more. Prophecy.
Hahaha. -Hé csicska! Csak ilyen muzsika van abba a dobozba? Na jóvan haggyad!
A szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.
Judge-, judge-,judgement: guil-,guil-,guil-,guil-,guilty!

002.jail-stukker
Lyrics

what? Mutherfucker yuo gonna be serious.
Get out, shit the party! Next bitch, my own shit. I can hear u.
…thats gangster baby I like that…i’m feelin u. i’m gangster. Holla.
I got u kill. I like that. U rel dog. Who this?
Oh, my god, he is real abnorm.
Azt a kurva. Mondd, mennyit ér? Jaj. Yeah.
Ez megy, ez megy, a rendőrök verik az embereket e.
A rendőri mulasztásnak rendesen falaznak, te.
Te, mondjad má, ezek a rendőrök megvesztek?
Hogy az elkapott harminc kiló zöldemből tízet elvettek.
Saját használatra ez volt jatt, amit az a pár rendőr betakart.
Pesze a bíró nem akarta elhinni. Nekem kellett a balhét elvinni.
És azt magyarázzák, hogy nem engedik ezt a cuccot nekünk szívni.
Mert ebben az esetben is kénytelenek ők minket a sittre tenni.
Az ehhez hasonló rendőri bakik teszik azt, hogy a hivatali visszaélésekkel az állam akarja takarni magát és ez olyan hülyén veszi ki magát.
Ó. Olyan paradoxont érzek, hogy miközben a ribancok az eszményképek, itt ülnek ők is a sitten.
Ghetto simphony.
Ha nem jött össze elég lé, hogy lezsírozzák a bizniszt. Isn’t.
A fehér galléros bűnözők viszik itt az ívet.
I keep in high, bitch, i am tha man!
Viszik itt az ívet. Ha egy másodpercet akarnak hallani, akkor fizessenek! Fizess, vagy megdöglessz! Nem félsz? Itt a fejed még, basszájba!
Félek. And i am a mutherfucking pimp.
From new york city to bkc. Bkz u fm. Buddha monk. Like this.
Viszik itt az ívet és hogy legyen mivel kábítani a népet, embereket tesznek ide be a sittre, értelmetlen semmittevésre kényszerítve.
Kényszeres visszaesővé nevelve itt az embereket.
Termelve a bűnbakokat.
Ó, szegény emberek, vakokká tesznek benneteket.
I dont want dick tonight, eat my pussy right!
Lenn az utcán mindenki tudja, akkor jutsz ám a börtönbe, ha csökken a rendőrségi ráta. Előrántanak pár madarat, hogy pellengérre állítsák azokat és így bizonyítják a jogukat az adószedésre. És igazi bűnözőkké változtatva a rabokat, suicid kitekattogás.
Mogorva szigorba merevedve. Kimerítő terrorerő. Az atomon vergődsz, mint rája a betonon.
Kettészeled, hasadás. Elnyelődő robbanás. Berianás. Ha megkettőzöl, betetőzől, elűzöl, kitűzöl a tűztől. Bekerített, kimerevített képtől, a téttől , a látomástól, a csiki-csuki, csiki-csuki állomástól.
Ez az akarat a karma. A karma készakarva marva. Ne légy marha!
Nem vitás, ez a suiciditás. Na, de mi is az a karma. Mert az emberi tudatosság hatalma, hogy megváltoztassa a szenvedés kerekének fogásirányát.
Szabályozni kell-e? és ha igen, milyen mértékben?
Meg kell- e fosztani az elítéltet a nemi élettől, az érzelmi élettől?
De miféle védelem az, amely utólag lép fel és csak akkor reagál, ha a társadalomra veszélyes cselekmény már bekövetkezett?
A puszta megtorlás visszacsap.
Hejj, ja, ja ott a karma. Vigyázz, a marka erős, akár a pénz szaga, vagy annak a vérszaga. Ott a karma. Ezt akartad?

Befognátok végre? Nem hallok egy kukkot sem!

Now i stay in the complete silent.
Be the voice of silent.
Friend of your silent.
Friend of taking care.
Friend of the mind of giving.
Yí.





A zeneszámban felhasznált egyéb hanganyagok alkotói:

Tomahawk Killah-Fernando
Lil Kim
Snoop
and more.
my all mix is about sins, this because i stolen some tracks here.